“Egy ugrásszerű gondolkodás felé tartunk.” Beszélgetés Heidi Parisszal és Peter Gentével (MERVE KIADÓ)

heidi-paris-Foucault-val      PeterGenteCRELLE22Heidi Paris Michel Foucault-val                           Peter Gente  a kiadóban

Az 1970-ben alakult, kétszemélyes berlini Merve Verlagot kül- és belföldön egyaránt az egyik legjobb német könyvkiadóként, szellemi kovászként és katalizátorként tartják számon. Eddig 180 könyvet (és 4 folyóiratot) jelentettek meg; zenéről, képzőművészetről, filmről. Náluk jelentek meg Baudrillard, Deleuze, Lyotard, Virilio, Böhringer, Cage, Peter Weibel és mások művei. A kiadó Berlin-Schöneberg egy néhai gyárépületében, a hátsóudvar negyedik emeletén székel.

Magyar Narancs: Titkárnőt még 23 év után sem engedhettek meg magatoknak. Egyáltalán kedvetekre van-e még a kiadó?

Heidi Paris: Mindig is szívesen olvastam. És hogy ez hivatássá válhatott, azt fantasztikusan jónak találom. Egy könyvvel útnak indulhatok és ezzel egyszersmind megkereshetem a megélhetéshez szükséges pénzt. Mi kell még? Ezen túl pedig, ami a szövegeket illeti, mindig a forrásnál vagyok.

Peter Gente: Az ember változik. Néha úgy tűnik, hogy a világ minden nap más. Ez a kaland kedvemre való. A Merve egy kísérlet, egy utazás. A könyvek work in progres készülnek. Minden egyes új könyv megváltoztatja előzményeinek olvashatóságát és komplexicitását. Ez persze tagadhatatlanul fárasztó és elhasználódással is jár.

MN: És honnan merítitek az erőt ehhez?

Gente: Magukból a szövegekből.

Paris: Sok szöveget alkalomnak tekintek arra, hogy saját tanulmányaimat folytassam, miközben feltöltődöm mint egy akkumulátor.

MN: Vagyis olyan könyveket adtok ki, amiket magatok is szívesen olvastok.

Gente: Elsősorban önmagunknak dolgozunk. Ezért is értjük meg egymást a legjobban olyan művészekkel, akik maguk sem egy bizonyos célcsoportnak vagy a piacnak dolgoznak.

MN: Mostanában a képzőművészek közül többen is teóriákra hivatkoznak; olyan teoretikusokra, akiket Ti is kiadtatok.

Paris:  Ha egy művész a teória primátusának veti alá magát, akkor foglalkozást kell változtatnia. Ha arról van szó, hogy a teória hézagpótló legyen a művészetben erősen érzékelhető tanácstalanság közepette, akkor abból nem kérek. Ám, azt rendjén valónak találom, ha művészek a teóriát alkotóan félreértik. A teóriát gondolati szemléletmódként lehetne lefordítani, a legtágabb értelemben vett esztétikát pedig észlelésként. Szabad-e rábíznom vagy rá kell-e bíznom észleléseimet a gondolatokra? Az, aki észleléseit a szemléletre vagy gondolataira bízza, többnyire előítéletekre és ressentiment-re hajlamos. Másfelől észleléselméletileg ellene vethető, hogy csak azt tudjuk észlelni, amit már ismerünk. Ezek csaknem azonos válaszok és mégis két különböző dologról van szó.

MN: A diskurzust szövegek határozzák meg. Egy kísérőszöveget nélkülöző kiállítás eltűnik a nyilvános emlékezetből. A művek nagyon gyorsan a teoretikus szövegek szívóhatásába kerülnek.

Paris: Teórián nemcsak értelmezési modellt értek. Engem inkább egy-egy elmélet kereső és kutató oldala érdekel. Teóriában és művészetben a kutatás a közös. Ha egy adott fogalommal a jelenség már nem írható le, akkor az ember megkísérli ezt egy másik eszközzel. Számomra a teória felfedező, feltaláló, kísérletező jellege az erősebb, nem pedig a szilárd értelmezési modell, aminek tetőzete alatt be lehet rendezkedni.

MN: A teóriában a képzőművészetet kísérleti terepnek tekintik, ahol kézzelfogható tárgyakon lehet tanulmányokat végezni. A teoretikusok között is vannak olyanok, így például Lyotard vagy Roland Barthes, akik gyakran nyilatkoznak képzőművészetről.

Gente: Igen, méghozzá jobban mint a legtöbb művészettörténész. Roland Barthes úgy beszél a zenéről, hogy minden muzikológus hegyezni kezdi a fülét. De ugyanígy a képzőművészetről, a filmről vagy a fényképezésről. Ez a francia oktatási rendszernek, egy meghatározott szellemiségnek köszönhető, ami örömét leli mindabban, ami nem konvencionális, ferde és meredek. Németországban ordítozó altisztek rögtön rendreutasítják az embert. Franciaországban a kritikának nincsen ilyen rendőri szerepe. Ott ez finomabban, ízlésesebben és képezettebben folyik. A hagyományt és az identitást nem töri meg a nemzetiszocializmussal folytatott vita.

MN: Merve Lowien, a kiadó névadója arról ír a könyvében, hogy annakidején, amikor még munkaközösségként működtetek, nem sikerült feloldani a szellemi és a fizikai munka ellentmondását. Hogy álltok ezzel ma?

Gente: Heidi többet dolgozik és többet is bír el. A kellemetlenebb munkákat megosztjuk. Egyszer ez, máskor a másik a tevékenyebb. Nem abból indulunk ki, hogy mindkettőnknek ugyanazt kell csinálnia. De magunk közt megbeszéljük a munkaszervezés kérdéseit, próbálkozunk változtatásokkal. Nem foglalkozunk külön a nyilvánossággal, nem hirdetünk, viszont sokat utazunk.

Paris: Nem találtunk egy meghatározott munkaszervezési modellt. Az időrend kialakítását és a munkák felosztását a magam feladatának tekintem. E területeken katalizátorként működök. Ha jól megy, akkor mind a ketten benne vagyunk a dologban, ha pedig nem megy, akkor megint csak a program megvitatásával van dolgunk.

MN: A kiadó saját tulajdonotokban vannak. Mivel jár ez? Jelent-e valamiféle kiváltságos helyzetet?

Paris: A munka egyes részeit, a szedést és a terjesztést delegálni tudtuk, így több időnk van arra, hogy más összefüggésekben mozogjunk. A függetlenség talán nem tűnik modernnek, ha az ember meggondolja, hogy a kulturális tevékenység túlnyomó részét szponzorálás és a szenátusi támogatás biztosítja. Ezért aztán az undergrund fogalma is nehezen tartható fenn. A függetlenség lehetővé teszi a változóképességet. Az ember képes váratlanul egy másik területre átmenni, míg az intézményi kötöttségek folytán hamarabb leragad valahol.

MN: Mi a véleményetek a mostanság folyó, amerikai eredetű marxista diskurzusról?

Gente: Ez a szkinhedeket utánzó retró-divat. Vagy valamiféle revival, de nem olyan stimuláló mint a 60-as évek zenéje. A mai marxista szövegek azt mutatják, hogy ott nem történt semmi. Akadémikussá vált, steril, életidegen és unalmas. A világnézet iránti igényt elégíti ki. Régebben, a modern kezdetén az antropozófia töltötte be ezt a szerepet, ma pedig a marxizmusra vár.

Paris: Értelmiségieknél megfigyelhető, hogy bizonyos tekintetben ki vannak szolgáltatva annak a veszélynek, hogy nem képesek elviselni az állandó éber észlelés terheit. Támasztékot keresnek és régi teóriák, vallások, ideológiák oltalmába húzódnak, mivel a valóság komplexitását nehéz elviselni.

Ugyanakkor azok a tapasztalatok, amit a mai információs társadalomban az elektronikus forradalom idéz elő, sok fiatal olvasó számára elég okot ad arra, hogy az informatikáról, kibernetikáról, stb. gondolkodjon el. Ezért is kezdtünk el A technokultúra perspektívái sorozatot.

MN: A technikai változások következményeinek tudatosításához, teoretikus értelmezéséhez viszont már jóval korábban hozzákezdtetek; Viriliot is ti adtátok ki először a 70-es évek végén.

Milyennek látjátok a mai kilátásokat?

Paris: Hogy mire megyünk a technikával? A hierarchikus, folytonos gondolkodástól egy multidirekcionális, ugrásszerű gondolkodás felé tartunk, melyben az egyneműség és a sokféleség egyaránt fontos. A mai technikai lehetőségek gazdagsága egy barokk katedrálishoz hasonlít, ami a hit apadásával arányosan telítődött túl ornamensekkel és díszítményekkel. Csakhogy a barokk kor emberének volt egy szilárdan körülhatárolt fundamentuma, amire mindenféle cikornyát vissza tudott vezetni, míg a mai technikus gazdagságát egy világot átfogó hálózat jelenti, aminek nem kell hierarchikus magasságba másznia, hogy ténykedése egyik pontjától a másikhoz jusson. A társadalmi hálózat globálissá vált, de nélkülözi a régi, növekedő rendszerek támasztékát és védelmét. A történelem elvesztéséért cserébe a mai technikus az egyidejűséget, a nagy gyorsaságot és a széleskörű elterjedést kapta. De mit kezdjünk ezekkel a lehetőségekkel akkor, amikor az ember észlelőberendezései nem tudnak lépést tartani ezzel a fejlődéssel? Úgy tűnik, hogy a szaporodó technikai-művi laboratóriumok érdeklődésének az ember lemaradó észlelőképességére kellene irányulnia. Így talán a technikailag mindenkor kivitelezhető egyidejűség részünkről mindenkor rendelkezésre álló jelenvalósággal járhatna együtt. Ennek a jelenvalóságnak, a jelenlétnek az elsajátítására irányuló régi technikákat meditációnak nevezzük. Ha most sikerül ezt a spirituálisan mediális teret a mai médiumokba lehelni, akkor talán megint tudni fogjuk, hogy mire megyünk a technikával.

MN: A Deleuze- Guattari szerzőpáros a rizóma, a léggyökér metafóráját használja műveikkel kapcsolatban. A Merve Verlag is egy rizóma?

Paris: A rizóma egy olyan gyökérszövedék, ami minden irányban terjed. Valami olyan, ami alatt hierarchiát nélkülöző összefüggések és kapcsolatok értendők. Az általunk kiadott könyvek szerzői, témái vagy kérdésfelvetései között létrejönnek ilyen meglepő keresztkapcsolatok. Ugyanez érvényes az olvasók körére nézve is.

Engem sokkal jobban érdekelnek a kompozíciós elvek, mint a jelentések. Az összeállítás módja és az új összefüggések kirajzolódása. Egy nyelvtanban mindig sok kivétel van. Erre összpontosítom a figyelmemet.

Gente: A rizómához külvilág kötődik. A könyv már nem a világ képmása. A filozófia fogalmak feltalálását jelenti és a rizóma egy találmány. A fának és központi gyökérrendszerének az ellentéte. Másfajta gondolkodásforma és -módszer. Egyfajta kaleidoszkóp, ami mindannyiszor mást mutat. A szövegek számomra úgy működnek   mint képzőművészeti művek. Minden nap különbözőek a jelentések és a jelentéskonstellációk. Persze értelmetlenségek is előfordulnak. Mindig másként érti őket az ember, ezért is izgatnak.

MN: Könyveitek sora is létrehoz ilyen keresztkapcsolatokat.

Paris: A szerzők közti keresztkapcsolatok nem szakterületeken keresztül, hanem a föld alatt jönnek létre. Például Godard-dal csináltunk egy könyvet a filmhez , Blixa Bargelddel egyet a zenéhez. Most adtuk ki Edmond Jabés könyvét és Deleuze/Guattari Mille plateaux-ját. Ezek különböző dolgok, mégis a másság, az idegenség, a száműzöttség kérdése kapcsán sok keresztkapcsolat adódik köztük.

Gente: Kiadtunk képzőművészettel kapcsolatos könyveket is; Bonito Oliva, Szeemann, Böhringer, Kneubühler kortárs képzőművészekről szóló szövegeit. A könyveket nem gyűjtöttük be, hanem a szerzőkkel együtt állítottuk össze őket.

Paris: Művészfilozófusok cím alatt jelentettünk meg egy sorozatot, mivel nem akartuk az egyes művészeteket egyetlen fogalomba szorítani. A művészetnek a képzőművészetre szűkítése engem nagyon zavar. Hiszen akár a főzés is lehet művészet. Az életművészet pedig meglehet hogy a legfőbb művészet.  A kompozícióknak és a hallgatag nyelveknek oly sok más formája létezik.

Marius Babias

Tillmann J. A.

MEGJELENT Magyar Narancs, 1993

COPYRIGHT TILLMANN J. A:

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s